Aranyozás

Az aranyozáshoz szükséges termék között megtalálja nálunk a Ferrario és a Lefranc speciális alapozóit (bolognai kréta, bólusz, stb.), különféle Ferrario, Lefranc és saját kiszerelésű Art-Export mixtionokat illetve speciális lakkokat, patinákat, Masserini metálfóliákat, arany- és ezüstfüstöt. Kínálatunkat még kiegészítik a Ferraio, Talens és a Lefranc gyárak aranyozó festékei, pasztái. Mindemellett Masserini achátköveket és a Modern option termékcsaládot is megtalálják kínálatunkban! Árainkról és termékeinkről részletesen webshopunkban, illetve innen letölthető katalógusunkból tájékozódhatnak. Webáruházunk feltöltés alatt áll, ezért bizonyos termékek még nem találhatók meg webáruházunkban. Amennyiben olyan terméket is szeretnének rendelni, amelyeket nem találnak, kérjük a letölthető katalógusunk és árlistánk alapján írják be a nevét, kódját, illetve a kívánt mennyiséget, színt a megjegyzés rovatba. Rendelésüket az artexport [kukac] t-online [dot] hu e-mail-címen is leadhatják! Ebben az esetben ne felejtsék el megadni a számlázási és szállítási címüket! Megértésüket köszönjük!

AZ ARANYOZÁS ÉS FÉMMŰVESSÉG RÖVID TÖRTÉNETE

írta: Dézsenyi Zoltán

A fémművesség őshazájában (a mai Örményországon át Afganisztánig nyúló hegyvidék), már Kr.e. 6. évezredben sikerült a fémek hideg megmunkálása. Kr. e. 5000 körül találták fel a fémek hevítéses lágyítását, majd pár száz év múltán az érceikből való kiolvasztásukat is ismerték. Mivel természetes közegükben legegyszerűbben az arany, a réz, és az ezüst volt megtalálható, így elsőként ezen fémeket munkálták meg. Ezek a fémek hidegen is remekül megmunkálhatóak és ezek közül is az arany őrzi meg legtovább a fényességét és a színerejét. Az arany jelentős szerepet játszott az ókori Egyiptomban, ahol a „sárga fém”, mint a nap ajándéka egyedül a fáraót, valamint annak családját és a papokat illette meg. A fennmaradt leletek igen fejlett kézműves technikáról tanúskodnak. Kr. előtt kb. 3700-ban a sumérok már jól ismerték az arany és a többi nemesfém megmunkálását, és Mezopotámiában hatalmas aranykészleteket halmoztak fel. Az ókori Görögország első aranyleletei Trójából származnak. A görög aranyművesség virágkora egybeesik a görög műveltség virágkorával (Kr. e. 5. század).
	Az Ókori Róma igen szegény volt aranyban, és először Julius Ceasar hódításai idején töltötték meg a kincstárakat arannyal. A Krisztus előtti Európának két aranytermelő és feldolgozó centruma volt: Erdély és Írország, sőt Kr. e. 1500 körül Erdély lett Európa legfontosabb aranyszállítója. A Római Birodalom hanyatlása az aranybányászat csökkenését is eredményezte a kitermelés a tizedére esett vissza. Az arany kultusza Bizáncban még közel 1000 évig fennmaradt és az egyház életében is egyre nagyobb szerepet kapott, de a kitermelés még a virágzó egyházművészetek ellenére sem közelítette meg az ókoriét. Az aranykitermelés újabb fellendülése Amerika felfedezésétől (1492) kezdődött. Az őslakosok kifosztásával az európai gyarmatosítók kincstára gazdagodott. A következő évszázadokban a 18. sz. elején Brazíliában, majd Kolumbiában és Szibériában találtak aranyat. 1850 körül Kaliforniában, majd pár évre rá Ausztráliában tártak fel újabb aranymezőket. Az ezt követően feltárt dél-afrikai aranymezők és a bányászati (kinyerési) technológia fejlődése is kellett a világ aranytermelésének a növeléséhez.
Az aranyozást már az ókortól kezdve alkalmazzák, és már az ókori időkben íródó festőkönyvekben is található valamilyen útmutatás, ill. recept az aranyozásról. Az emberek már mintegy 5-7000 éve díszítik és teszik szebbé, látványosabbá használati és dísztárgyaikat egyaránt az aranyozás segítségével. A vékony aranylapok illesztésével rendkívül látványos felületeket képeztek. Már a legrégebbi egyiptomi sírokból is olyan aranyozott leletek kerültek napvilágra, amelyek aranyozási technikája megegyezik a ma is használatos polírozható fényaranyozással. Az arany ipari megmunkálása egyike volt azon technikáknak, amelyet az ember elsőként talált fel és alakított ki. Hamar ismertté vált, hogyan kell fát, csontot, bőrt, papírt, üveget, kerámiát és más fémeket „aranyszerűvé” változtatni. Már Homérosz is megemlékezik az arany vékony lapokká történő átalakulásáról, hogy aztán ezekkel a legkülönfélébb tárgyakat tegyék még díszesebbé. Aranyverő kézműves emberek készítette ezeket az arany lapokat, majd ezután egészen ragyogóra fényesítette, hogy az embernek az az érzése, hogy valódi tömör aranyból készült a tárgy és nem csak arany lapokkal van dekorálva.
	A kezdetben igen vastag aranylemezt a technika fejlődésével egyre vékonyabbra kalapálták és e fejlődés végeredménye a napjainkban kapható szinte áttetsző aranyfüst, amellyel napjainkban aranyoznak. Az aranyozásban elsősorban attól függően volt eltérés, hogy milyen felületre aranyoztak (az alap előkészítése), illetve milyen ragasztót alkalmaztak. Az aranyozás klasszikus módszerei a mai napig nem sok mindenben változtak. A templomok mozaikborításától kezdve a könyvek illusztrálásáig számtalan helyen használták ezt a csodálatos technikát. A barokk kor végétől inkább dekorációként, iparművészeti alkotások díszítésére használták, de a szecesszió korában újra virágzásnak indult. Napjainkban csak elvétve találkozhatunk olyan alkotásokkal, amelyek az arany „dekoratív” értékét hangsúlyozzák, inkább csak díszkereteket aranyoznak, de ezeket is többnyire már csak metállappal (rézlemez). A középkorban az aranyozó mesterséget ugyanúgy a festőműhelyben sajátították el, mint a festészet többi tudnivalóját. Ebben a korszakban emelkedett fel az ikonográfia is, amely a fény és az örök világosság szimbóluma volt. A kelet-európai ortodox festészetben a mai napig megőrizte jelentőségét az alakok mögötti arany háttér. A reneszánsz kortól vált külön a festészet, és az aranyozás mestersége.