|
Történeti áttekintés
A különféle festőeljárások között a pasztell tulajdonképpen átmeneti forma a rajz és a festés között. A rajzolásból indult ki és fokozatosan festéssé fejlődött. Anyagát illetően, lényegében teljesen megegyezik azzal a színes agyagröggel vagy széndarabbal, melyet a barlanglakó ősember használhatott első ábrázolásaihoz. Attól valószínűleg csak abban különbözik, hogy mesterséges anyagokból, gyárilag állítják elő a legkülönbözőbb színárnyalatokban.
|
Decsi Ilona festő- és grafikusművész
|
|
Pósa Ede festőművész munka közben
|
A legrégebbi alakjában a pasztell technikája teljesen megegyezik a krétarajz technikájával és a krétarajz jellegét még a 19. század derekán készült pasztell portrékon is felismerhetjük. Ezek az arcképek az anyagszerűségre való törekvés jegyében, a klasszikus szépségideál másodvirágzásának idején készültek. Pasztellanyaguk és eljárási módjuk ehhez igazodik. E kötött stílus után a naturalizmus már nagyobb szabadságra vágyik. A krétarajztechnikát felváltja a szénrajzszerű eljárás. A kép uralkodó eleme még a tónus marad ugyan és körülbelül ugyanazokkal a színekkel találkozunk, mint azelőtt, de már lazább formákban és változatosabb kezelésben. A rajzhatás helyébe a festőiség lép. |
Ezután a plein-air és az impresszionizmus festői témái: az atmoszféra rezdülései, a fény vibrálása, szabad utat nyitnak a szivárványszíneknek. A tónusról átkerül a hangsúly a színre. A napfény cikázását a pointillisták az elemekre bontott színek egymás mellé helyezésével igyekeztek visszaadni. Az így létrehozott vibrálás valóban emeli a színek világító erejét, ami a kiegészítő színek alkalmazásával egészen a harsogásig fokozható, de csak biztos színérzékkel hozható megnyugtató harmóniába.
|
Pósa Ede: Csendélet, pasztell, papír (részlet)
|
|

|
A pasztellkréta egy (általában) hengeres rudacska, mely festékporból, vagy festékkel színezett krétából minimális kötőanyag hozzáadásával készül azért, hogy éppen csak összetartsa azt és elég lágyan omló legyen ahhoz, hogy a papíron nyomot hagyjon és melyeket eldörzsölve a legfinomabb tónusú árnyalatokat állíthatjuk elő. Ez a pasztell minden erénye és egyben fogyatékossága is. A pasztellben minél több a kötőanyag annál sötétebbre szárad, ezért fontos, hogy a pasztellnél külön védelemről gondoskodjunk. Ezt azzal érjük el, hogy rögzítőszerrel fixáljuk, másrészt, hogy üveggel fedjük be. A pasztell anyaga a minimális kötőanyaggal összetapasztott porfesték. A porfestékkel szembeni legfontosabb követelmény a színtartósságuk mellett, hogy a szemcsék kitapinthatatlanul finomak legyenek, mert a durvább szemcsék leperegnek az alapról. A pasztell is többféle minőségben készül. A jobb minőség az, amelynek főanyaga a színtartó és fényálló porfesték, a silányabb a föld- vagy fémfestékkel színezett kréta. |
|
Keménység szempontjából két főbb típus alakult ki, a keményebb Conté, illetve a puha Schmincke vagy Sennelier. A Conté vékonyabb, rajzos technikához való, míg a Schmincke, Sennelier igen finom szemcséjű, mérete nagyobb, vaskosabb és nagyobb a színskálája is. (400 ill. 525 szín)
|

|
|

|
A pasztell a legegyszerűbb vonalas-rajzszerű kezeléstől a több rétegben egymásra vitt szövevényes színkeverésig a legkülönbözőbb módon használható. Míg az akvarellnél előnyösebbek voltak a lazúr színek a pasztellnél jobban beváltak a súlyosabb fedőfestékek. Mint minden festőtechnikát, így a pasztell kezelését is az alkalmazott anyagok szabják meg. Azt, hogy az anyag által nyújtott lehetőségek közül mit választunk kifejezésünk eszközéül és azt miként alkalmazzuk csak a magunk elé tűzött cél dönti el. |
Különféle eljárások alkalmazása Tisztán technikai szempontokból vizsgálva a különböző pasztell-eljárásokat, legegyszerűbbnek tetszik az, amikor a színeket keverés nélkül használjuk és egymás mellé helyezett színfoltokkal, ponttal vagy vonallal hozzuk létre az ábrázolást. Ezután következnék az az eljárás, melyet az előbbiekben krétarajz-technikának neveztünk. Ennek formájában csak tömény színeket használunk, melyek lágyabb vagy erőteljesebb felrakása eredményezi a különböző árnyalatokat. Modulálásához már fehéret és feketét is használunk, ami azt jelenti, hogy magán a papíron keverjük ki a kívánt árnyalatot. Erre a célra leghasználhatóbb a félkemény pasztellrúd (pl. : Rembrandt) a lágy pasztell helyett.
|

|
|

|
A színek egymásközti keverése még közelebb visz a szabad technikához, midőn már színek különböző árnyalatait is alkalmazzuk, és minden kínálkozó eszközt és módot felhasználunk, mely mondanivalónk kifejezéséhez szükségesnek mutatkozik. A szabad, kötetlen technika felel meg leginkább a pasztell sajátságainak, és manapság ez is nyer alkalmazást. Mindamellett ajánlatos az egyszerűbb eljárási módokat is figyelembe venni, mert végül is bennük találjuk meg a helyes pasztelltechnika alapját. |
| Végül megemlítendő a kevert technika, amikor is a képet temperával kezdjük, és részben vagy egészben aláfestjük és utána pasztellel folytatjuk. Az a közös optikai tulajdonságuk, hogy mindkettőnek színét a fény felületi visszaverődése adja és teszi lehetővé, hogy minden veszély, (még a stílustalanság veszélye nélkül is) nélkül használhatjuk a temperát a pasztell alá |

|